„„…Mutatják a kormányt pocskondiázó politikust,aki a kamerák bűvöletében hetet-havat összehord, majd a kormányfő válaszát aláolvassák. Ismertetik a legújabb kormánydöntést, és utána a kiegyensúlyozottság jegyében végignézzük az ellenzékiek minden tárgyilagosságot nélkülöző gyalázkodását” (MN. 2012.03.17)
Nos, pontosan ez a helyzet, amit fentebb olvashattunk. Ez pedig valahogy nincsen rendjén! Nevezetesen egy-egy döntést, rendeletet, meg is kellene közérthetően magyarázni úgy, hogy a legegyszerűbb, hétköznapi állampolgár is megérthesse – ha akarja. Ez pedig a kormány feladata!
A szóvivők munkája is kifogásolni valót! Nem „nyomulnak” megfelelő elánnal a kamerák elé. A közszolgálati média pedig ne a gáncsoskodó kibiceknek kedvezzen, hanem kérdezzen rá a kifogások konkrét okaira, kérjen számon alternatívát. A műsorvezető az általános szópuffogtatókat próbálja a konkrétumok irányába terelni. Mindezt úgy, hogy természetesen ne akadályozza a vélemény-nyilvánítás szabadságát. Ez bizony nagy szakmai rutint követel.
Magam is dolgoztam egy helyi rádióban éveken keresztül műsorvezetőként, de vendégeim politikai álláspontjára való tekintet nélkül, előre kértem őket konkrétumok megfogalmazására kérdéseimmel, az adott témával kapcsolatban. Ez az esetek döntő többségében sikerült is. Az általános, „minden rossz, amit nem mi csinálunk” álláspont a Hyde park hordószónokaihoz illő, nem a közmédiához.
A kormányzat szóvivőinek ideje lenne olyan vehemenciával előadni a döntések okait és várható következményeit, célját, mint az ellenzék szólamokat szajkózó figurái.
A közmédia feladata a liberális médiaterror visszaszorítása úgy, hogy példát mutat a nemcsak formailag, de tartalmilag is kiegyensúlyozott információk közreadásában.
A köz szolgálata a médiában is alázatot, korrektséget, a tényekhez való ragaszkodást, az álságosság visszautasítását kell jelentse.
A The Washington Post-ban megjelent olvasói levelében súlyos kijelentéseket tesz Magyarországról, „a toleranciaszint szélsőségesen alacsony. Rasszizmus, a romák hátrányos megkülönböztetése, antiszemitizmus és reakciós nacionalizmus” kísért.
Nem tudom, hogy Ön milyen tapasztalatokkal rendelkezik a mai magyar társadalom állapotával kapcsolatban, de úgy tűnik, hogy olyan jelenségeket állít be a magyar társadalom általános ismérveiként, melyek enyhén szólva nem fedik a valóságot, melyek így egyszerűen nem igazak.
Olyan kifejezést is használ, amely a kommunizmus terminológiáját idézi:”reakciós nacionalizmus”.
Kedves Schiff András művész úr!
Hogyan van az, hogy Magyarországon antiszemitizmus dúl, amikor itt él és virul Európa egyik legnagyobb létszámú zsidó közössége, és ahol a Hanuka alkalmából minden további nélkül a köztereken megjelennek a menórák?
Hogyan van az, hogy a toleranciával, a cigánykérdéssel, amikor a katolikus egyház évek óta cigány-pasztorációt folytat több egyházmegyében – sikerrel?
Mi az, hogy „reakciós nacionalizmus”? Ön bizonyosan egy közel-keleti országra gondolt, ahol deklaráltan van faji és vallási megkülönböztetés a saját állampolgárok között? Magyarországon szerencsére ilyen nincs sem törvénybe foglalva, sem az emberek gondolkodásában!
A természetes nemzettudat pedig szükséges, és ez minden náció sajátja.
Nos Művész Úr! Ahelyett, hogy hazáját besározó, hazug olvasói leveleket írogatna, jobb lenne, ha maradna a zongoránál, és kivételes tehetségével, játékával öregbítené a magyar zenekultúrát.
Miért nem írt olvasói levelet például 2006. október 23-án történtekkel kapcsolatban a világsajtó képviselőinek?
Tévedés ne essék, Önnek joga van véleményét megfogalmazni, közzétenni,
de ahhoz nincs joga, hogy nemzetét gyalázza igaztalan és hazug vádakkal, felhasználva erre ismertségét és művész presztizsét!
Én nem vagyok nagynevű zongoraművész, csak egy átlagos magyar költő és publicista. Az Ön művészi nagyságához nem érek fel, de egyszer s mindenkorra kikérem a magam és a nagyobbik nemzetrész nevében ezt a felelőtlen mocskolódást!
(Forrás: Népszabadság, 2011. január 3., kedd, 3 oldal.)
Mit is jelent ma a nemzeti radikalizmus? Járjuk körül a szó értelmezését jelentése és tartalma szerint.
A radikalizmus általában nem jelent mást, mint gyökeres változást, változtatást következetességet, elszántságot a cél elérése érdekében. A radikalizmus nem tűr kompromisszumokat, hanem járja a maga útját. Általában társadalmi szinten a radikalizmus lehet súlyosan káros, de lehet építő és hasznos, sőt az egyetlen kivezető út a bajokból.
A nemzeti radikalizmus nem foglal magába semmiféle szélsőséges eszmét és fogalmat, érzékeli azonban, hogy a nemzetpusztító évtizedek sebeit, fekélyeit nem lehet a kompromisszumok csodagyógyszerével gyógyítani. Ez a radikalizmus azt is jelenti, hogy ha a jelen helyzetet elemezzük, csakis alapvető változások segíthetnek talpraállni a gazdaság, az oktatás, a szociális ellátás, az egészségügy, a közigazgatás, tehát az állam és a társadalom működésének teljes területén.
A balliberális értelmiség és média már az Európai Unió létét félti a „nemzeti radikális” kormányzattól.
A rombolás ördögi módon a lelkekben és a tudatban kezdődött, és a gyógyítást is ott kell elkezdeni.
A józan radikalizmus célja és törekvése a hagyományokon alapuló nemzeti identitás helyreállítása, melyet az utóbbi 200 évben szétziláltak. E rombolásban mind a külső, mind a belső internacionalista és kozmopolita erők részt vettek.
A józan radikalizmus a bajokat látva először diagnózist állít fel, majd a legmegfelelőbb, leghatékonyabb gyógymódokat veti be széleskörű nemzeti támogatással.
A józan radikalizmus alapköve a múlt valós ismerete, kritika alá vetve akár a korábbi „tudományos” álláspontokat is. Ez a múltat, mely a nemzet egészének és minden magát magyarnak érző ember sajátja, ismerni kell, tisztelni kell és tovább kell hagyományozni a következő nemzedékekre. Erre a múltra kell épüljön a reményteli jelen és a jobb jövő is. Újra kell formálni a nemzettudatot a történelmi hagyományok beépítésével a oktatásba az óvodától a főiskolákig, egyetemekig. E hagyományokat be kell építeni a kultúra minden területére.
Fontos ez a nemzet megújulása, megmaradása szempontjából. Nemcsak a népességfogyás veszélyezteti fennmaradásunkat, hanem a társadalmi tudat sorvadása, torzulása is!
A történelmi sikerek és tragédiák valós ismerete és tapasztalatai jelentik és jelenthetik a jelen és a jövő taktikájának és stratégiájának alapjait.
E tapasztalatok alapján a belső és külső viszonyok között eligazítást jelentenek a magyarság számára. Alapvetően foltos a magyarság határoktól független összetartozásának, egységes nemzetként kezelésének gondolata és gyakorlata. Ez is a realista nemzeti radikalizmus része.
A kultúra minden területén erősíteni kell azt az értékrendet, melyet a magyarság hordoz ősidők óta. Ez az értékrend nem jelent kivételezettséget, kivételes állapotot, hanem hivatást, küldetést. Ennek a küldetésnek kézzelfogható bizonyítéka a 150 éves harc Európa védelmében a török-iszlám hódítók ellen. Egy nép átlagon felüli teljesítményét a történelem bizonyítja A magyar nép a XX. században is bizonyította, e század nemzeti tragédiáinak ellenére, hogy az emberség, a hazaszeretet és az egyetemes emberi szabadságért való küzdelem élharcosa.
Ezt a küldetést csak úgy folytathatja a nemzet, ha lelkében, általános tudatában, kulturáltságában radikálisan meg tud újulni. Ez a változás pedig nem más, mint a múlt nagy tetteinek, nemes hagyományinak folytatása.
Ebben segített és segít a keresztény-keresztyén erkölcsi alapok megerősítése, felelevenítése az óvodától a felsőoktatásig. Segíthet a népi és nemzeti kultúra ápolása értékeinek tudatossá tétele a zenében, az irodalomban, a képzőművészetben, sőt a tudományban is. Ezeken az alapokon a XXI. századi magyarság méltó helyét foglalhatja el a világban. Nem jelent nemzetieskedést, magyarkodást, ha az óvodáskorú gyermekek ismerik a Szózatot és a Himnuszt, az általános iskolások tucatnyi Petőfi verset tudnak, és ismerik Kodály zsenialitását.
Kiművelt főkre van szükség, akik a világ minden táján hirdetik: a magyarság nem bűnös nép, nem Ázsiából Európába szakadt gyűjtögető, vadászgató barbár népcsoport, hanem egy erős, ősi kultúrát birtokló nemzet, mely mindig is az egyetemes emberi kultúra zászlóvivője volt.
Ez azonban nem csak dicsőség, hanem a Teremtő által megszabott kötelesség, melynek meg kell felelnünk. Ezt jelenti a nemzeti radikalizmus, mely fogalmat – mint annyi mást is – vadul kifacsarni igyekeztek és igyekeznek napjainkban is.
A fogalmak, meghatározások és adott kifejezések értelmezése persze nehéz akkor, amikor tömeges funkcionális analfabetizmus dühöng országszerte a vadliberális oktatáspolitika eredményeképpen.
Ezek után belátható, hogy a nemzeti radikalizmus igénye és eszmerendszere az egyetlen útja a felemelkedésnek lelki, morális és fizikális területen is.
A radikalizmus eszköztárát felhasználó jobb és baloldali szélsőségek ettől az előbbi radikalizmustól távol állnak. A radikalizmus értelmezése csak céljainak ismeretében lehetséges és célszerű.
A társadalmi csoportokat és a társadalmat az egyének, az egyes emberek sokasága építi fel. Az egyének ebben a közegben is önálló gondolkodással, érzelemvilággal, kapcsolatokkal, stb. rendelkeznek. Közöttük nincs két teljesen egyforma, csak hasonlók létezhetnek. Még az egypetéjű ikrek, noha biológiailag azonosak, lelki, szellemi vonatkozásban különbözőek lehetnek. Általában az ilyen, vagy olyan hasonlósággal rendelkező emberek szerveződnek csoportokba, társadalmi rétegeket, osztályokat alkotnak. Ezek a hasonlóságok lehetnek nyelvi, szellemi, kulturális, gondolkodásbeli, gazdasági helyzet szerinti, vagy erkölcsi alapokon nyugvó hasonlóságok. Az emberi közösségek tagjainak erkölcsi, jellembeli állapota rendkívül fontos a társadalom szempontjából. E dolog felismerése és kezelése tulajdonképpen az oktatási rendszer bevezetése és alkalmazása is a társadalom életében.
A marxista felfogás abból indul ki, hogy a lét határozza meg a tudatot. Ebben a megállapításban csak az sántít, hogy ez nem minden esetben igaz. Ezek a kivételes, egyedi esetek jelentették a történelem során a társadalom számára követendő példát és vívták ki minden esetben az utókor tiszteletét erősítve az erkölcs pozícióit.
Gondoljunk Zrínyi Miklósra, Dugonics Tituszra, Kapisztrán Jánosra, II. Rákóczi Ferencre, a reformkor kiemelkedő személyiségeire, az aradi vértanúkra, 56 hőseire és mártírjaira, hogy csak a legfontosabbakat említsem meg.
Ezekből a példákból látható, hogy az egyén erkölcsi tartása és értékrendje, jelleme az adott esetben bizony befolyásolja, befolyásolhatja akár a történelem menetét is. Kapaszkodót nyújt, példát mutat a közösség, a társadalom, a nemzet minden tagja számára.
Mit is jelent tehát az erkölcs? Az erkölcs nem más, mint az általános emberi magatartást irányító, annak megítélését segítő, társadalmi szinten helyesnek tartott szabályok összessége – írja az Értelmező Szótár. Mi is ennek a meghatározásnak az érdemi tartalma?
Európában az általánosan elfogadott erkölcs alapja 2000 éves kereszténységben gyökeredzik.
A történelem és a társadalmi fejlődés során azonban megjelentek más erkölcsi felfogást megjelenítő felfogások is. A keresztény erkölcs rövid összefoglalása lehet a tízparancsolat, melyet a zömében a nem hívő európaiak is mérvadónak tekintenek. Éppen ezért az Európai Alkotmány tervezetéből kihagyott, ilyen irányú utalás hiánya széles társadalmi rétegek ellenérzését váltotta ki a dokumentummal szemben.
A jellem fogalma összetettebb fogalom: a valakire jellemző, állandó lelki-alkati és akarati tulajdonságok összessége. A jellem az erkölcsi elvekhez szilárdan ragaszkodó magatartásbeli megnyilvánulása az egyénnek.
E definíciók hátterében azonban igen széles, színes, változatos valóság rejtőzködik. Maga az egyén jellemének kialakulása hosszú folyamat, hordozhat genetikailag meghatározott elemeket is, de az lényegileg a szocializáció során formálódik és alakul ki, befolyásolja a látott példák sokasága, a nevelés minősége és sok más egyéb dolog.
Minden ember rendelkezik valamiféle jellemmel. A jellem azonban akkor kerül előtérbe ha valamilyen erkölcsi-etikai döntést kell hoznunk, vagy emberi kapcsolatainkban kell állást foglalnunk. Milyen is a jellemes ember? Hosszan lehetne sorolni a tulajdonságokat. Példaként íme néhány:
álláspontjában következetes,
képes korrigálni önként hibáit,
kitart elvei mellett, nem megalkuvó,
bátran kimondja véleményét, de egyben tapintatos is,
minden körülmények között meggyőződése szerint cselekszik,
egyéni érdekei fölé helyezi a közösség érdekeit,
magabiztos, de egyben szerény is.
Mai világunkban, mint a történelem folyamán oly sokszor, változott az általános erkölcsi értékrendszer, más és más hangsúlyokat helyezett előtérbe. Korábban is, és most is különféle erkölcsi nézetek élnek egymás mellett a társadalmakban egymás mellett.
Mi lehet az iránytű ma számunkra, amely a nézetek közötti eligazodást, a helyes választást segíti? Az európai keresztény ember számára ez az iránytű maga Jézus Krisztus. Az Ő tanítása, életének példája a mérce erkölcsi vonatkozásban, és ez az alapja a kiforrott, pozitív irányultságú jellemnek is.
Az önzés, az egoizmus mindenekfelettisége élesen szemben áll ezzel a felfogással. Az önzés, a pénz hatalmának abszolutizálása, a gátlástalan profitéhség szabad garázdálkodása aláássa a társadalom erkölcsét és az emberek jellemét is, növeli a társadalmi feszültségeket.
Hogy is szól az idézet? „Nem csak kenyérrel él az ember!” Természetesen fontosak az egyén, a társadalom gazdasági helyzete, a csoportok, rétegek anyagi körülményei. Ugyanilyen fontosak azonban a mentális állapotot alapvetően befolyásoló erkölcsi-etikai impulzusok is mind az egyén, mind a társadalom számára . A gátlástalan sikerhajszolás, a pénz hatalmának minden fölé való helyezése, a trükkökkel való haszonszerzés, a hazudozás előbb-utóbb lelki rokkantságot, személyiség-torzulást okoz. A halál pillanata mindenki számára eljön, és az ismeretlennel való találkozás pillanatában a „minden hiábavaló volt” felismerése borzalmas lehet az ilyen típusú ember számára.
A mindenáron való pénzhajhászás megfosztja az embert olyan szépségek élvezetétől, melyet az élet mindenki számára tálcán kínál.
Szűkös anyagi körülmények között is megtelepedhet a boldogság kék madara, ha van bennünk igazi vágy utána, és teszünk is azért, hogy társunk legyen.
Az erkölcs és a rá épülő jellem mibenlétéről sokáig lehetne értekezni. A kérdés azonban az, amit mindenki felteheti magának: vajon milyen erkölcsi normák szerint élek és gondolkodom, jellemem megnyilvánulásai követik-e erkölcsi alapjaimat?
Emberi kapcsolataimban vajon hogyan érvényesülnek ezek a jellembeli tulajdonságaim? Hogyan ítélnek meg ennek alapján?
E kérdések megválaszolása nem kis feladat, de ha a választ keressük, és meg is találjuk, eljuthatunk önmagunk jobb megismeréséhez, ami önmagában sem kis dolog.
Az ilyen emberek sokasága pedig – idővel – oldhatja társadalmunk, tágabb környezetünk, akár a világ társadalmi ellentéteit, formálhatja pozitív irányba a 21. század történelmét.
Mítoszok, héroszok és hazugságok.
Hosszú évtizedek óta folyik országunkban minden szinten – az óvodától az egyetemekig, a médiáktól az írott sajtóig és irodalomig – magyarságtudatunk szisztematikus rombolása.
Támadás indult és folyik nyelvünk ellen is, melyben a nemzet él, létezik, megtestesül.
Az utóbbi két évtizedben elterjedt anglománia főleg a kereskedelem vonatkozásában példa erre. Az ember közlekedik az után, nézi az üzletek fairatait, és azt hiszi Londonban van. Az internet – világháló – használata is valamilyen angol nyelvtudást igényel, pedig magyar megfelelőt bőven lehetne találni az angol szakkifejezések helyett. Pl. e-mail = drótposta, stb.
Megmosolyogják az un. „szkíta – és sumérfóbiásokat”, a közép-ázsiai rokonnépeket felfedezőket, az Uráltól keletre mutató ősi kapcsolatok kutatóit.
Inkább „ tudományos igénnyel” hazudnak származásunkról, nyelvünkről, majdcsak ezeréves alkotmányunkról, közjogi, közigazgatási, gyökereinkről, melyek legszilárdabbak és időtállóak voltak az évszázadok viharaiban is.
Hazudtak, vagy elhallgatták legendáinkat, mítoszainkat, hogy ne értsük a jelent és ne lehessen jövőnk. Fennmaradt krónikáinkban rögzített korabeli álláspontokat egyszerűen nem tekintették hiteles forrásnak, ha az koncepciójukba nem illeszkedett.
Napóleon császár 1805-ben megkérdezte Talleyrand-ot, mit tegyen a magyarokkal?
„Vedd el tőlük a múltjukat, és azt csinálsz velük, amit akarsz!” – volt a válasz.
Lehet, hogy egypáran az ajtó mögött hallgatóztak!?
Különösen ma, szükségünk van legendáinkra, mítoszainkra, hőseinkre. Szükségünk van, mert ebből erőt, elszántságot és főleg hitet meríthetünk ahhoz a heroikus munkához, mely a nemzet felemelését jelenti a gazdasági, lelki mocsárból.
Isten kegyelméből van mihez és kihez fordulnunk.
Ősidők óta van Tündér Ilonánk, Boldogasszonyunk, égig érő fánk, csodaszarvasunk, a Hadak útján robogó, délceg hadseregünk. Van Árpád vezérünk, akinek pozsonyi csatáját az amerikai West Point Akadémián a mai napig tanítják, van Botondunk, búvár Kundunk, van Rozgonyi Cicellénk, van Hunyadink, kettő is, van Thury Györgyünk, Balassi Bálintunk, Vak Bottyánunk, Rákóczink, Mikesünk, Bercsényink, akinek a mai napig egy francia deszantegység viseli a nevét,.van Batsányink, Vajdánk, Vörösmartynk, Aranyunk, Petőfink, Adynk. Van Tisza Istvánunk, Horthy Miklósunk, Bethlen Istvánunk, Apor Vilmosunk, Brenner Jánosunk, Mindszenthy Józsefünk, Salkház Sáránk. Kortársaink Németh László, Csoóri Sándor, Nagy László, Váczi Mihály.
És ki mindenkit lehetne még felsorolni!. Mind e nevekhez valós történetek fűződnek meseszerű érzelmekkel körülölelve, példázzák az ezeréves történelem megpróbáltatásit álló magyarság
kivételes teljesítményét az élet minden területén. Valaki egyszer azt mondta: merjük kicsik lenni! Erre is kell emlékezni, hogy nevének hallatán a megvetés és a szánalom fogja el az emlékezőt.
Európa még csak születőben volt, amikor mi már birtokában voltunk annak, ami volt, uraltuk azt, ami van, és ma sem engedhetjük az okos, ravasz és lelkeket rontó liberális kozmopolitáknak, hogy ellopják a jövőnket.
Éppen ezért minden becsületes, magát magyarnak mondó és érző értelmiséginek dolga, sőt kötelessége minden eszközzel és erővel oda hatni, hogy a magyar nemzeti tudat és önazonosság fogalmai megteljenek igazi tartalommal.
Nagy szükségünk van értékeink ismeretére, hibáin és bűneink feltérképezésére és elemzésére.
Tudatosított hagyományaink jelenthetik a nemzet lelki megújulását, a keresztény erkölcs és etika napi cselekedeti motivációvá nemesülését.
Vannak gyökereink. Élnek, mélyre hatolnak, táplálhatják megújuló lombozatunkat, éltető erőt adhatnak friss hajtásainknak. Ha mi is akarjuk.
Szabó László Dezső
Károlyi és Trianon
A Kár – oly – i-tt, oly mérhetetlen!
Az addig tiszta, mérgezetlen
nemzet testében nyű nyüzsög,
sátáni kéngőz gőzölög!
Ilyen nem volt ősidők óta:
a cinikus és győztes Európa
mészárszékre vitte a testünk;
a kegyetlen gillotin alá estünk!
Most szégyenfaként ott áll a szobra,
annak, aki mindezt létrehozta!
E bűnre nincsen magyarázat,
emléke, szobra, mind gyalázat!
A Kár – oly – i-tt, kilencven éve,
és nincs pont a mondat végére téve!!!
2010. 11. 20. SZLD.
Karácsonyi invitáció.
Figyeljetek rám, kiszolgáltatottak!
Akik az utcán fagyoskodnak,
akiket nem vár ünnepi asztal,
akiket senki sem vigasztal!
Figyeljetek rám, akik fedéllel
nem bírnak! Most, ma éjjel,
akik egyedül ünnepelnek!
Hozzátok szólok én, a Gyermek!
Jöjjetek ide jászolomhoz,
akiknek e nap bánatot hoz,
jertek ide, hol szívek égnek,
jertek ide mind, szegények!
Látjátok, milyen hely ez itt?
Nem az, mit gazdagság feszít.
Istálló, szalma, pásztorok,
de fölötte a Csillag ragyog!
nem értik ezt meg még sokan,
Az üdvösségnek ára van;
de eljön majd a pillanat,
mikor omlanak vad falak,
és ide, jászolomhoz térnek
minden nemzetek és minden népek.
A szenvedők itt gyógyírt kapnak,
az igazak felmagasztaltatnak,
a magányosok társra lelnek,
az irgalmasok kegyet nyernek;
mert itt van Isten dicsősége,
s az embereknek itt a Béke!
Bp. 2004.12.07. SZLD.
Kényszer, szükség, igény?
Újra tollat ragadtam, hogy kifejtsem véleményemet és azt megosszam az olvasóval az alkotmányozásról.
A FIDESZ-KDNP frakció, a kormányzat ellenében az ellenzékben lévő Jobbik, LMP és az MSZP látványosan negligálja az alkotmányozás folyamatát. Az MSZP minden eszközzel gátat akar vetni ennek a folyamatnak, mert tudja, hogy az új alaptörvénnyel a „dicső múltat” nem eltörölni, de le lehet végérvényesen zárni.
Tegyük fel tehát az első kérdést: van-e alkotmányozási kényszer? Nyilvánvalóan nincs. Mi indokolja mégis, hogy a többség új alaptörvényt kíván alkotni? A jelenleg hatályos alaptörvény első mondataiban de facto kijelenti önmaga ideiglenes jellegét. Az össze-vissza történő, de szükséges módosításokkal ez az alkotmány úgy néz ki, mint egy ütött-kopott gúnya, amely ugyan be- és lefed, de tele van mindenféle fércelt folttal. Indok lehet az is, amely teljesen és egyértelműen lelki, erkölcsi jellegű
Az 1949-es alaptörvény egy idegen katonai megszállás és kíméletlen politikai-katonai nyomás alatt született.
Az akkori szovjet főparancsnokság (főparancsnok?) közölte – a fáma szerint – ha nem fogadja el a parlament az általuk, illetve vazallusaik által letett szövegű törvényt, akkor a megszállók minden erőt bevetve elkobozzák és elszállítják az összes fellelhető élelmiszert Magyarországból. A módszer ismert, a szerencsétlen Ukrajnát büntette ezzel Szálin elvtárs, 5 millió ember pusztulását okozva.
Nos ez az 1949-es alkotmány ilyen körülmények között született. A vörös diktatúra árnyéka egészen idáig kivetül.
Ezért is szükséges egy új alaptörvény megalkotása, amelyet demokratikus körülmények és szabályok alapján választott képviselők kétharmados többsége alkothat meg.
Új ruhát kell adni a magyar közjognak és demokráciának, mely magán viseli az európai demokratikus fejlődés és jogrendszer minden alapértékét, de ezzel együtt, egyenrangúan, és kifejezetten nemzeti és magyar.
A szavak és az írott betűk ereje nagy. Ezzel a határozott erővel kell deklarálni azokat a tradicionális magyar értékeket, melyek az 1.100 éves kárpát-medencei történelmünk legfontosabb, megtartó elemei: a keresztény alapot, a nemzet határokon túlérő egységét, az élet a magyar élet védelmét, a Szent Korona nemzeti tudatba épülő szakralitását és védelmét, történetével összefüggő jogfolytonos azonosságát, a barna és a vörös diktatúrák megbélyegzését, a nemzetellenes tevékenyégben részt vevő személyek névszerinti megbélyegzését és bírói elítélését, a az áldozatok kártérítését, rehabilitációját utódaikra nézve is.
Miért is van erre szükség? A proletárdiktatúra „himnuszában szerepel: : „a múltat végképp eltörölni”. Ez egy szándék. Egy akarat, sőt követelmény volt évtizedeken át.
Persze ezt sem ők találták ki, 1805-ben Talleyrand mondta napóleonnak, aki megkérdezte, mit csináljon a magyarokkal? Vegye el őseit, múltjukat, és azt csinál velük, amit akar.
Egy nemzeti közösség fundamentális megtartó ereje a közös múlt, minden kudarcával és minden dicsőségével. Tudja-e a mai magyar közvélemény, hogy Árpád pozsonyi csatájának stratégiáját és taktikai elemeit ma is tanítják a West Point-i katonai akadémián az Egyesült Államokban?!.
Ez az összetartó erő növekszik akkor, amikor a legújabb tudományos eredmények jóval túlmutatnak visszafelé az időben 1.100 évnél!
Kiderült, hogy biológiai-genetikai szempontból számunkra eddig nem ismert, vagy elhallgatott, letagadott „rokonnépek” kerülnek elénk.
Erre a múltra – Európán belül és tőle keletre – joggal büszkék lehetünk. Ez a jogos, szerény, de határozott nemzettudat kell, hogy megjelenjen az új alaptörvényben. És ez természetesen nem minden! Azu.n. sarkalatos törvényeknek ezekre az alapokra támaszkodva kell meghatározniuk a demokratikus, modern magyar, 21. századi társadalmunk működésének kereteit.
Az alkotmányozással kapcsolatban felmerült még egy kritikus kérdés. Ebben a fontos, korszakalkotó tevékenységben törekszik-e megegyezésre a többség?
Úgy gondolom, bizonyos határok között igen, azonban furcsa lenne, ha egy olyan párttal egyezkedne, amely nyíltan vállalta a diktatúra egypártjával a jogfolytonosságot, amely kongresszusán az Internacionálét énekelte! Soraikban ma is ott ülnek a vörös diktatúra akkor vezető pozícióiban lévő figurái és azok biológiai és szellemi gyermekei is.
Az általuk képviselt „értékrenddel” és ideológiával nem lehet, nem szabad és nem is kell egyezkedni.
Nem életszerű és normális az a helyzet, ahol a kifosztó a kifosztottal egyezkedne bármilyen kérdésben. A választók eldöntötték 2010-ben, hogy a szociálliberális politikából és politikai vezetésből elegük van.
A népszavazás igényével kapcsolatban bennem azért egy-két kétely felmerül. Természetesen a legmagasabb szintű legitimációt az új alkotmánynak egy elfogadó népszavazás adná, de biztos vagyok abban, hogy azt nem szavazná meg mindenki, minden egyes szavazásra jogosult polgár. Előre látható az ismert szoclib reakció: lám az emberek jó része, - ha nem is a többség, - nem akarja ezt az alkotmányt!
Emlékszik-e valaki arra, hogy a most érvényben lévőt kik és milyen parlament fogadta el? Hol maradt akkor a népszavazás az újjáfoltozott alkotmányról? Igaz, más volt a történelmi helyzet is.
Tudomásul kell vennünk, hogy most ebben a kérdésben sem lesz tökéletes a nemzeti egység. Nem lesz, és nem is lehet a dolgok természeténél fogva. Ebben a tudati, szellemi, lelki, gazdasági helyzetben a magyar társadalom egy része – a valós ismeretek hiányában, valamint az „átnevelés” és agymosás eredményeképpenmég értelmezni sem lenne képes az ezzel kapcsolatos alapfogalmakat – sajnos-.
A szavak, fogalmak, értelmezések mesteri, évtizedeken át folyó kitekerésével buzgón szolgálta a szoclib értelmiség a szellemi ködösítést az utóbbi 64-65 évben!
Így én talán nem ragaszkodnék a népszavazáshoz. Az új alkotmány legitmitását nem csökkenti a mai joghelyzet, csak más dimenzióba helyezi azt teljesen demokratikus módon.
Még egy érv az alaptörvény halaszthatatlan megalkotása mellett: a jelen helyzetben a társadalom működésének egésze változásokra szorul, és ezek a változások, a megújulás, - nem tűr halasztást. Az állam és a társadalom alapja a világos, érthető, jól felépített, összefüggéseiben koherens jogrend. Ennek alapja pedig csak új alkotmány lehet. Az idő sürget, a siker lehetősége adott. Magyarország és a magyar nép most példát mutathat a világnak, hogy az eddig működő, de most csődbe jutó társadalmi és gazdasági filozófiák helyett valami mást kellene megpróbálni.
Úgy érzem, minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy világosan megmondjuk az embereknek, miről van szó. A történelem mindig igazolta a nemzetért dolgozó politikai elitet, és megbüntette a népellenes rezsim kiszolgálóit és rezidenseit.
Minden magyar ember a nemzet része, és minden polgártársunkhoz így kell közelednünk. Az aztán már más kérdés, elfogadja-e a közeledést, vagy nem, kezet szorít velük, vagy nem.. tudomásul kell végre mindenkinek venni, hogy igenis létezik egy másik alternatíva egy dinamikusan fejlődő és gyarapodó társadalom megteremtésére.
Az új alaptörvény megszületésének pillanatától olyan erőt és magabiztosságot fog adni a magyar társadalomnak, a magyar nemzet egészének, amelyre történelmünk során kevés példa volt.
2011. február 16. Szabó László Dezső
Bíráskodás és az egyszerű állampolgár
Az igazságszolgáltatás demokratikus rendjének a bíróságok, a bírák az oszlopai. Tekintélyes, jogvégzett, bírói vizsgát és gyakorlatot maguk mögött tudó emberek a tagjai ezeknek a különböző szinten működő szervezeteknek.
A bíróságok a róluk szóló törvények szerint jogalkalmazók. A hatályos jogszabályoknak megfelelően, a bírói mérlegelés jogának alkalmazásával járnak el a büntető- és polgári-, valamint közigazgatási ügyekben.
Eddig rendben is van a dolog. Az eltelt 20 esztendő tapasztalatai, melyeket egy hétköznapi ember szerzett a sajtó, TV, rádió ilyenirányú híreinek, kommentárjainak alapján, bizony nem megnyugtató. Milliós, milliárdos gazdasági bűncselekmények évekig való húzása-vonása, brutális rablógyilkosságok megítélésének teljes csődje, az egyik szinten a terhelt elítélése, a következő szinten a teljes felmentés – az ilyen események rendszeres előfordulása kételyeket támaszt a bírói hatalom iránt az állampolgárban.
Az egyszerű ember próbál valamiféle magyarázatot találni ezekre a dolgokra. Világos és egyértelmű jogszabályokat hogyan leget merőben ellentétesen alkalmazni?! Vagy a jogszabályok nem világosak és egyértelműek?! Az eljárási hibák miért gyakoribbak mostanában? Van-e köztekintélye egy bírónak, egy bíróságnak ilyen hátterekkel?
Megannyi kérdés, amelyekre jó lenne választ kapni belátható időn belül. Itt a törvényhozásnak van hatalmas feladata, mert a megújulás erre a területre is kell, hogy vonatkozzon.
A napjainkban folyó, bírósági szakaszban lévő büntetőügyek sokasága lehetetleníti el a bírói munkát – mondják. Nagy a terhelés, nem győzik az ügyeket tisztességesen lezárni, befejezni..
Nos én nem ismerem a konkrét körülményeket, de józan ésszel megítélve a kérdést, úgy gondolom, nem siránkozni kellene, hanem megoldást keresni, javasolni abba az irányba, amely elvezet a megoldáshoz. A bírósági hierarchiának van legfelső vezető testülete, bombázza a minisztériumot, a kormányt, a törvényhozást a kérdés megoldása érdekében.
A bírói pálya – hivatás – és nem foglalkozás kell legyen. Meg kell válogatni azokat a jogvégzetteket, akik a bírói pályát tekintik élethivatásuknak, hogy vajon alkalmasak-e? Nem elég a szándék, a végzettség, erre a pályára véleményem szerint lelki alkalmasság is szükséges! Működik-e napjainkban egy ilyetén minősítési rendszer?
Valahogy ezt nem nagyon lehet érzékelni. Mintha valakiknek érdeke lenne a joghézagok életben tartása, a bírói munka ellehetetlenítése, az alkalmatlan ítészek hivatalban tartása, és még folytathatnám.
Az egyszerű ember számára a jogbiztonság része, hogy a bíróságok minden szinten gyors, jogszerű, az etika és erkölcs szerint is meggyőző ítéletekkel támasszák alá a rendet Magyarországon.
2011. 02. 25. Szabó László Dezső.
A Magyar Nemzeti Bank függetlensége.
A napokban döntött úgy az országgyűlés többsége, hogy a Monetáris Tanács tagjainak megválasztása a jövőben más szempontok szerint történik.
Nos azonnal hallatta a hangját minden liberális gazdaságpolitikus, hisztérikusa féltve az MNB függetlenségét.
Nos tisztázzunk egy-két alapvető dolgot. A Magyar Nemzeti Bank a – a nevében benne van – a magyar nemzet központi pénzintézete, a magyar állam pénzének kibocsájtója, a forgalomban lévő pénz szabályozója, stb., stb.
Ebből kiindulva a függetlenség, mind tartalmi, mind szimbólikus jelentése nem abszolút módon érvényesülhet. A magyar nemzet, társadalom berendezkedése szerint polgári demokrácia, amelyben a polgárok közvetett módon gyakorolják a közhatalmat. Magyarul az országgyűlés a legfőbb törvényalkotó szervezert.
Nos az MNB nem függ az állampolgárok legitim képviselőitől, elszámolási kötelezettsége nincs, nem függ a végrehajtó hatalomtól sem (kormány), viszont tevékenységével alapvetően befolyásolja a mindenkori kormány gazdaságpolitikáját.
Nos a jelenlegi jogszabályok szerint így működik., és ez bizony elgondolkodtató helyzet.
Ez a függetlenség olyan, mintha a haladó autó egyik kereke arra fordulna, amerre akar, akkor fékezne, amikor, akar, akkor gyorsulna, amikor akar. Képzeljük el, milyen mozgást produkálna ez a függetlenség. És így is tesz.
Nem véletlen, hogy az EurópaiKözponti Bank és a nemzetközi spekulánsok, brókerek a függetlenség csorbulásáról siránkoznak az új szabályozás miatt.
Simor András egy sajtótájékoztatón elszólta magát, mint mondotta: „a jegybank függetlensége és annak érzete két külön dolog. Ha a piac úgy gondolja, hogy a függetlenség sérült,akkor a központi pénzintézet ereje csökken, döntéseit nem fogadják el százszázalékosan”.
Ez a mondat árulkodó! Kiderül, hogy nem a magyar gazdaság érdekei az elsődlegesek, hanem a „piac” véleménye! Nos az MNB kitől, vagy mitől „független”?! Úgy tűnik a függetlenség leple alatt döntéseit a nemzetközi spekuláció, az állampapírokkal manipulálók elvárásai szerint hozza, nem törődve a nemzetgazdaság érdekeivel. Ilyen módon működve gátolja a fejlődést, az adósságcsapdából való kiszabadulás folyamatát. Az olvasóra bízom ennek minősítését.
A jegybank-törvény szerint az MNB-nek feladata a monetáris politikát úgy alakítani, hogy az támogassa a mindenkori kormányok gazdaságpolitikáját. Ha ezt nem teszi, akkor elkötelezettsége nem az őt létrehozó, működtető és az őt jól megfizető társadalom felé mutat.
A kérdéskörnek szerintem ez a lényege, igaz, leegyszerűsítve kissé. Tudnunk kell azonban, ki és kik azok, akik szembemennek a kibontakozás lehetőségével.
2011. 02. 24. Szabó László Dezső
Felhívás
Tisztelt Barátaim, Honfitársaim!
Nem szokásom saját véleményem mellé másokét is odaszervezni, de most nem tudok úrrá lenni felháborodásomon!
A szomszédos Szlovák Köztársaság államelnöke, Ivan Gasparovics közelmúltan elhangzott nyilatkozatában Esterházy Jánost, a Felvidék magyarságának meghatározó személyiségét Hitler és a fasizmus barátjának nevezte.
Esterházy János néhai édesapám barátja volt, és így Esterházy János egyéniségéről, gondolkodásmódjáról, erkölcsi és politikai hitvallásáról első kézből kaphattam információt. Az ő véleménye – többekkel együtt – a nácizmusról és a kommunizmusról: „csak az a különbség a kettő között, hogy az egyik barna, a másik vörös.”
A szlovák köztársasági elnök nyilatkozata vagy tudatos félrevezetés és hazugság, vagy a történelmi ismeretek teljes hiánya. Jellemző, hogy (többek között édesapámmal együtt,) a mai napig év szerint háborús bűnösnek van nyilvánítva!
Hol van ilyenkor Európa!?
Tiso hitlerbarát, náci Szlovákiájában Esterházy János volt az egyetlen parlamentiképviselő, akiaz akkori szlovák zsidótörvényt nem szavazta meg!
Ezért lett a mai napig háborús bűnös!?
A nyilatkozattal kapcsolatosan mély felháborodásomnak adok hangot, és kérem, csatlakozzanak e véleményhez úgy, hogy a Szlovák KöztársaságNagykövetségéhez juttassák el minél többen tiltakozó leveleiket, e-mailjeiket:
